Ajándék esküvőre, füstölő tartó és mécsestartó

Ajándék esküvőre, talán úgy a legjobb, ha megkérdezik a fiatal párt, mire lenne szükségük, minek örülnének.

Szóval, a hétvégén Losoncon voltunk a férjem rokonságába tartozó  hölgy esküvőjén. Losonci evangélikus templomban volt a gyönyörű szertartás mennyei énekszóval, szeretetben, majd Gács várkastélyába mentünk ebédelni. Igazi királyi fogadtatásban volt részünk, már a belépéskor pezsgővel fogadták a vendégeket, az elegáns környezetben igazi uraknak érezhettük magunkat, nagyon szép, csak ámul bámul az ember. Ha tehetitek nézzétek meg: Gács várkastélya

A fiatal pár igazából már korábban összeköltözött, kialakították saját elképzelésük szerint a környezetüket. Letisztult skandináv stílust szeretik, ahogy mesélték, a színek közül is a feketét és fehéret részesítik előnyben. Nekem biztosan hiányoznának a színes dolgok, de hát nem vagyunk egyformák. Nézegették a honlapomat ahol tobzódnak a színek 🙂 mégis szerettek volna valami kis tiffany üveg ajándékot, úgy döntöttek készítsek nekik tiffany mécsestartót.  Azért kikötötték, hogy fekete – fehér variációval készüljön el az üveg tárgy.

Jaj de hát a fekete üveg, ami nekem volt egyáltalán nem engedi át a fényt, tényleg koromfekete, de akkor minek tegyünk mögé mécsest, úgysem fog látszani a fénye – gondolkodtam… aztán előhalásztam a fehér és szürke üvegemet, a feketét természetesen nem raktam el. Így lett fekete aljjal, fehér – szürke variáció. Többfunkciós, mert nem csak mécsestartóként használható, hanem ha rácsot teszünk a tetejére, akkor füstölőtartó is lehet. 

De nem csak tiffany mécsestartó készült, hanem ékszerek is, természetesen feketén fehéren, az ékszeres oldalamon tudjátok megtekinteni: Esküvői ajándék szett

Bolt

 Czinamon-ékszer

Pin It on Pinterest

Share This