Dekoráció, Ólomüveg, tiffany üveg, festett üveg, tiffany-diszuvegkep-viragok

Ólomüveg története

Ólomüveg története Ólomüveg története a középkori keresztény  templomokban kezdődik, az ablaknyílások szerepe felértékelődik, nemcsak a világosságot adja, hanem díszítésre is szolgál. A templom szent hely, ahol minden, a hívő lelki életét szolgálja. A külvilágból beszűrődő zavaró tényazőket ki kellett zárni. Az ablak fényt ereszt be és egy felület ahol tanítói céllal a hit , a…

Üveg történet,

Üveg történet

Üveg történet Az üveg, akár a varázslat Üveg történet, hosszú múltra tekint vissza. A lexikonok szerint az üveg homok, mészkő, szóda, esetleg színezőanyag megolvasztott keverékéből gyártott rideg, keménynek tűnő átlátszó anyag. Az üveg története jóval idősebb, mint az emberiség története, mégis a természet eme csodálatos ajándékát az ember kezdte használni, ő tette közhasználati eszközzé. Az…

Színes üveg

A színes üveg

A színes üveg A színes üveg színét mi adja? Egy kis információ, mitől , milyen színű lesz az üveg, ami örökkön örökké folyik, de olyan lassan, amihez a mi időnk túl kevés…. (Fontos jellemzője még, hogy a kristályos anyagoktól eltérően az üvegnek, mint amorf anyagnak, nincs fagyáspontja, és határozott olvadáspontja sincsen. És bár az üveg…

Az üveg

Az üveg miből van? Mi is valójában az üveg, hogyan és miből állítják elő, milyen fajtái léteznek? Az üveg anyaga Az üveg olvasztással előállított, kristályosodás nélkül megdermedt, szilícium-dioxidot és fém oxidokat tartalmazó szervetlen anyag. Az üveg kémiai és fizikai szempontból igen érdekes anyag, hiszen valójában nem más, mint túlhűtött folyadék. Sosem szilárdul meg teljesen, még…

Louis Comfort Tiffany

Louis Comfort Tiffany

Louis Comfort Tiffany az amerikai szecessziós formatervezés legkiemelkedőbb alakja volt     Louis Comfort Tiffany hírnevét különleges üvegtárgyainak elsősorban csodálatos lámpáinak köszönheti. 1848 február 18-án született és 1933 január 17-én halt meg. Apja, Charles Louis Tiffany a XIX. századi New York egyik leghíresebb ékszerész cégének, a Tiffany & Co-nak volt a tulajdonosa. Iskoláit a Pennsylvania…

Ólomkristály

Ólomkristály

Ólomkristály vagyis ólomüveg – Ólomkristály vagy ólomüveg – a színes üvegképeket sokszor tévesztik össze az ólomüveg használati tárgyakkal. Tehát a színes üvegdarabokat ólomsín tartja össze az ólomüvegablakokban,   az ólom oxid tartalmú üvegekből pedig luxus dísztárgyak készülnek. – Az ólomüveg más néven kristályüveg kis vastartalmú, kiváló minőségű üveg, aminek az anyagához a csodálatos fénytörés elérése…